Határrendészeti összesítő Tolna megyéből

2021. 04. 19., h - 18:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három embercsempésszel és kilenc illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.

A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzésére – 2021. április 19-én 8 óra 51 perckor az M9-es autóút Tolna megyei szakaszán, a 4-es kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében ellenőriztek egy német vámrendszámú személygépkocsit. A járművet egy szír állampolgárságú férfi vezette, aki kilenc, magukat szír állampolgárnak valló, utast szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. Információ alapján, az M6-os autópálya és az M9-es autóút csomópontjában az egyenruhások intézkedés alá vonták a szír sofőr társait is, egy szír és egy török állampolgárt, akik a gyanú szerint előfutóként segítették az embercsempész tevékenységét.  Munkatársaink mindkét sofőrt, valamint az utasaikat elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A nyomozók a három embercsempésszel szemben büntetőeljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.