Körözött autó Nagylakon

2017. 09. 03., v - 09:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött nagy értékű személyautót foglaltak le Nagylakon.

Egy Jaguar típusú autó sofőrjeként, Nagylaknál akarta elhagyni az országot egy román állampolgárságú férfi 2017. szeptember 2-án, nem sokkal 10 óra után. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a járművet a német hatóságok körözik.

A magyar rendőrök a 16 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.