Rendőrkézen az embercsempész

2020. 11. 04., sze - 21:38
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat illegális migránst szállított tehergépjárműve rakterében a férfi.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 50 éves szerb-magyar kettős állampolgárral szemben.

A nyomozás adatai alapján M. Attila hat illegális migránst szállított az általa vezetett szerb honosságú tehergépjármű rakterében, akik 2020. november 4-én reggel Dunaújvárosban, a Papírgyári úton található gyár telephelyén a gépjármű raktérből kiszállva, Kisapostag irányába menekültek.

Amint arról korábban beszámoltunk, a hat külföldi férfit az egyenruhások a Dunaújvárost Kisapostaggal összekötő mellékúton a nap folyamán elfogták.

A kiterjedt adatgyűjtést követően a Fejér megyei rendőrök a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen együttműködve az M3-as autópálya 106-os kilométerszelvényében található Rekettyés pihenőhelyen, Füzesabony térségében néhány órán belül elfogták az 50 éves sofőrt, akit előállítását követően 2020. november 4-én az esti órákban – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.