Újabb embercsempészt vettek őrizetbe Bács-Kiskun megyében

2021. 09. 19., v - 08:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dunavecsénél fogták el azt a cseh férfit, aki illegális migránsokat szállított.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy gépjárművet ellenőriztek Dunavecse közigazgatási területén 2021. szeptember 19-én 7 óra 45 perckor.

A gépkocsit egy cseh férfi vezette, rajta kívül a járműben egy jemeni férfi, valamint 5 - magukat szír állampolgárnak valló - határsértő tartózkodott. Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőrt előállítják a rendőrök és őrizetbe veszik. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást vele szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.