A cég számlájára tankolt, majd eladta az üzemanyagot

2020. 04. 24., p - 08:16
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki saját célra is tankolt a munkáltatójától kapott tankolókártyákkal.

Sikkasztás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 51 éves cserkúti férfi ellen, aki több mint kétszázezer forinttal károsította meg munkáltatóját. A férfi 2020. január 1-je és február 7-e között egy pécsi cég alkalmazottjaként több alkalommal jogosulatlanul tankolt az általa használt szolgálati gépkocsihoz tartozó tankolókártyákkal, majd az üzemanyagot eladta. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőröknek azt is elmondta, hogy tettét megbánta, az üzemanyagért kapott pénzt tartozásainak rendezésére költötte.

Az ügyben a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.