Árokba hajtott a rendőrök elől

2018. 02. 13., k - 10:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök rövid időn belül elfogták Vizslás belterületén a 33 éves férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2018. február 12-én 12 óra 35 perckor Vizsláson, a Kossuth úton egy személygépkocsit és annak vezetőjét akarták ellenőrizni. A járművet vezető férfi a rendőrök többszöri szolgálati gépkocsi fény- és hangjelzése ellenére sem állt meg a járművével, azzal gyorsított, majd árokba hajtott. Ezt követően a gépkocsit hátra hagyva, futva menekült tovább a sofőr, akit a járőrök időn belül elfogtak.

.

.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a forgalomból kivont gépjárművet vezető 33 éves férfi úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a jogszabályban meghatározott érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és az engedélyhez kötött járművezetéstől a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága jogerősen eltiltotta. A rendőrök a bátonyterenyei lakost a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett - eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.