Átengedte a vezetést ittas ismerősének

2021. 12. 18., szo - 08:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2021. december 5-én 4 óra 20 perckor Nagykanizsán, a Balatoni úton ellenőriztek egy 23 éves személygépkocsival közlekedő péterhidai férfit.

Az intézkedés során a sofőrrel szemben az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A rendőrök emellett megállapították, hogy autó utasa, egy szintén 23 éves péterhidai lakos, aki egyben a jármű tulajdonosa, tudott arról, hogy ismerőse a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A két férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gépkocsi tulajdonosa ellen járművezetés tiltott átengedése, a sofőr ellen pedig járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.