Átengedte ittas fiának a vezetést az apa, a rendőrök előállították őket

2020. 08. 02., v - 08:49
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány két személyt vett őrizetbe és hét főt fogott el. Hat személyt állítottak elő, köztük négy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2020. augusztus 1-jén Örvényesen, a Diófa utcában igazoltattak egy autóval közlekedő budapesti lakost. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a 23 éves sofőr a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A fiatal elmondta a rendőröknek, hogy az autó az édesapja tulajdona, aki tud arról, hogy ő ittasan vezeti a gépkocsit. A helyszínen időközben megjelent az apa is, és megerősítette a fia által mondottakat. Mindkét személyt előállították, és büntetőeljárást indítottak ellenük.

A fenti eseten túl további három járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.