Autót rongált

2019. 09. 18., sze - 15:02
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 39 éves nő ellen.

A nyomozás adatai alapján 2019. március 13-án kora délután Agárdon, egy Nagy Gáspár téri ingatlanban egy 39 éves gárdonyi nő - egy korábbi nézeteltérés miatt - összeszólalkozott 25 éves ismerősével, majd szóváltásukat követően a 39 éves elkövető egy kulccsal megkarcolta a sértett ingatlan előtt parkoltatott személygépjárművének oldalát.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Gárdonyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait átadta a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.