Balesetek az elmúlt 24 órában

2017. 08. 16., sze - 08:51
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Fehérgyarmat belterületén kisteherautóval közlekedett egy 39 éves darnói férfi 2017. augusztus 15-én 11 óra 15 perc körül. A férfi gépjárművel tolatás közben felhajtott a kerékpár- és gyalogútra, ahol egy biciklivel közlekedő 69 éves fehérgyarmati nőnek ütközött. A baleset következtében a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vizsgálja.

A 4116-os számú úton közlekedett Ópályi belterületén 2017. augusztus 15-én 18 óra körül személygépkocsival egy 29 éves nyírparasznyai férfi. Az elsődleges adatok szerint a sofőr a Széchenyi utca és a Nyíl utca kereszteződéséhez érve észlelte, hogy neki jobbról féktávolságon belül egy kisfiú a járműve elé szaladt. A sofőr fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset következtében a két éves gyermek életveszélyes sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Mátészalkai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A 49-es számú főút melletti kerékpárúton közlekedett biciklivel Győrtelek irányába 2017. augusztus 15-én 19 óra körül egy 40 éves kocsordi férfi. Haladása során egy kereszteződéshez érve az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és a kereszteződésbe történő behaladásakor összeütközött egy neki jobbról közlekedő személygépkocsival. Az ütközés következtében a 40 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Mátészalkai Rendőrkapitányság vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.