Balesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2018. 11. 06., k - 09:13
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2018. november 5-én délután Kuncsorba belterületén. Egy mezőtúri lakos közlekedett személygépkocsijával a Dózsa György úton, amikor későn észlelte a vele azonos irányba kerékpározó férfit, akinek nekiütközött. A baleset következtében a biciklis elesett és az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

k

Szintén a követési távolság be nem tartása miatt történt baleset Berekfürdő külterületén is 2018. november 5-én a reggeli órákban. Egy személygépkocsi vezetője nem tartott kellő követési távolságot egy előtte forgalmi ok miatt lassító munkagép mögött és nekiütközött. A baleset következtében a vétlen gépjármű vezetője – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

k

 

k

Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva közlekedjenek!

Járművel másik járművet csak olyan követési távolságban kövessenek, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött, annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni!

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy ne csak a gépjárművezetők, de a kerékpárosok is betartsák a közlekedési szabályokat. Kiemelt figyelmet kell fordítani a látás és láthatóság szerepére! Az autósok a nem megfelelően kivilágított kerékpárosokat nehezebben veszik észre, ami közlekedési baleset bekövetkezéséhez vezethet.

Vezessenek óvatosan és körültekintően!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.