Baleseti összefoglaló Nógrád megyéből

2020. 10. 21., sze - 08:40
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megye rendőrei az emúlt 24 órában két személyi sérüléssel és egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Mátraterenyén, a Kossuth úton közlekedett 2020. október 20-án 9 óra 40 perc körül egy 18 éves férfi kerékpárral, amikor az úttest jobb szélén parkoló jármű hátsó lökhárítójának ütközött és elesett. A balesetben a kerékpáros megsérült.

Személygépkocsival haladt a 41 éves nő 14 óra 12 perc körül Balassagyarmat belterületén, amikor egy jobbra ívelő kanyarból kiérve az egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol az ott haladó gépjárművel összeütközött. A baleset következtében öten sérültek meg.

Az elmúlt 24 órában a megye rendőrei további egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy körültekintően, a KRESZ szabályait betartva közlekedjenek. Ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására, illetve a mindenkori forgalmi, látási és időjárási viszonyokra!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.