Baleseti összesítő

2017. 11. 09., cs - 08:11
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén két, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Munkatársaink ezen kívül öt, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Feltehetően figyelmetlenség miatt történt baleset a 87-es számú főútvonalon, Szombathely térségében. Egy férfi személygépkocsijával Gyöngyösfalu felől Szombathely irányába tartott, amikor járművével egy előtte haladó és forgalmi okok miatt megálló, Chevrolet típusú személygépkocsi hátuljának ütközött, amelyet az ütközés ereje az előtte, ugyancsak álló helyzetben lévő Fordnak tolt. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint egy személy könnyebben sérült.

Az útpadkára hajtott, majd egy kandellábernek ütközött személygépkocsijával egy 31 éves büki lakos a megyeszékhelyen. A baleset következtében a férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A járművezetővel szemben felmerült a gyanú, hogy alkohol fogyasztását követően ült volán mögé, ezért vele szemben – járművezetői engedélye elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Mint arról hírt adtunk, egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött a 84-es számú főútvonalon. A helyszíni szemle adatai szerint egy tömördi nő Toyota típusú személygépkocsival Sümeg felől Sárvár irányába tartott, amikor a főút 49-es kilométerszelvényénél járművével áttért a szemközti sávba és érintőlegesen ütközött egy pótkocsis tehergépkocsival, majd a menetiránya szerinti bal oldali árokba csapódva állt meg. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan sérült.

Az illetékes rendőrkapitányságokon vizsgálják a balesetek körülményeit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam