Baleseti összesítő

2018. 11. 08., cs - 08:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral és négy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Szent István út és Aradi vértanúk útja kereszteződésében 2018. november 7-én 11 óra 12 perckor. Egy 90 éves győri férfi közlekedett személygépkocsival a Révai út felől, a Szent István út irányába. A kereszteződésbe behajtva figyelmen kívül hagyta a forgalomirányító-fényjelző készülék tilos jelzését, amelynek következtében nekiütközött a Szent István úton, a Jókai út felől, a Baross út irányába haladó két autónak. A baleset következtében egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron a Pozsonyi úton, 2018. november 7-én 18 óra 20 perckor. Egy 22 éves budapesti férfi közlekedett személygépkocsival a Pozsonyi úton Bezenye irányába. Haladása során egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget az ott áthaladó 43 éves mosonmagyaróvári nőnek, akit gépkocsija jobb elejével elütött. A baleset során a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.