Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 08. 10., h - 07:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy személyi sérüléssel és három anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a 85-ös számú főút 14+500. kilométerszelvényében, Kóny térségében, 2020. augusztus 9-én 11 óra 55 perckor. Egy 43 éves halásztelki férfi közlekedett motorkerékpárral Győr felől, Csorna irányába, amikor a menetiránya szerinti bal oldali árokból – féktávolságon belül - egy őz ugrott a jármű elé. A kétkerekű vezetője az ütközést már nem tudta elkerülni és elütötte a vadat. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban az elgázolt őz a helyszínen elpusztult.

.

A baleset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

  • Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
  • Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!

A balesetek elkerülésének érdekében, az alábbi tanácsokat ajánljuk a motorosok figyelmébe:

  • Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani. A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.
  • - Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Fontos, hogy motorozás közben mindig megfelelő védőfelszerelést kell viselni. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.
  • - Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.