Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 10. 30., k - 08:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 22-es számú főúton, Kishartyán felől Salgótarján irányába közlekedett személygépkocsival egy 33 éves nő 2018. október 29-én 7 óra körül, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatot követően járművével megcsúszott, majd a bal oldali bokros területre lesodródott, ahol felborult. A baleset során három személy – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

A megye területén további négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.