Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2017. 08. 22., k - 08:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, két személyi sérüléssel járó és két anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Mint arról korábban hírt adtunk halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. augusztus 21-én 8 óra 45 perc körül a 21-es számú főúton, Salgótarján belterületén. Az elsődleges adatok szerint  egy személygépkocsi és egy autóbusz ütközött össze, melynek következtében a személygépjármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. 

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a délutáni órákban a 21-es számú főúton, Pásztó külterületén, ahol két személygépkocsi ütközött össze. A baleset következtében az egyik személygépjármű vezetője és utasa sérült meg.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit.

A rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában még további egy személyi sérüléssel járó és két anyagi káros baleset történt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a fáradtság teljesítménykorlátozó, a biztonságos közlekedéssel össze nem egyeztethető hatása a gépjárművezetés terén is egyértelműen kimutatható. A fáradt állapotban történő vezetés jelentősen növeli a balesetek veszélyét. E kockázat minimalizálása érdekében fontos néhány tanács betartása.

  • Győződjenek meg arról, hogy a jármű vezetésére alkalmas állapotban vannak-e. Soha ne kezdjék meg az utazást, ha fáradtak. Kerüljék a hosszabb utazásokat éjfél és reggel 6 óra között, amikor a természetes éberség a legalacsonyabb szintű.
  • Tervezzék meg előre utazásaikat, két óra vezetés után legalább 15 perces szünet tartása ajánlott.
  • Fáradtság érzet esetén, biztonságos helyen álljanak meg! Ne álljanak meg az autópálya leálló sávjában!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.