Bántalmazásért kell felelnie

2018. 06. 16., szo - 07:28
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök vádemelési javaslattal zártak le egy 19 éves pacsai fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást.

A gyanúsított 2017. december 4-én 21 óra körül Pacsán, minden előzmény nélkül megtámadta a sértettet, akit ellökött, majd a földön fekvő férfit többször fejbe rúgott. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 19 éves pacsai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.