Békés megye útjain történt

2021. 09. 21., k - 09:15
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Békéscsabán, Eleken és Gyulán.

Békés megyében 2021. szeptember 20-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsabán, a Kolozsvári utca és a Tavasz utca kereszteződésében 15 óra 15 perc körül egy kisteherautó vezetője nem biztosított elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütközött vele. Az ütközés után az utóbbi jármű átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol pedig egy tehergépkocsi ütközött neki. A mentők a kistehergépkocsi vezetőjét könnyű, míg a vétlen autóst súlyos sérüléssel vitték kórházba. Néhány perccel később Eleken, a Gyulai úton egy személygépkocsi vezetője nekiütközött egy kerékpárral közlekedő nőnek, aki elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Gyulán, az Ajtóssy Albert utca és az Eötvös Lóránd utca kereszteződésében 17 óra 15 perc körül egy autós nem adott elsőbbséget egy kerékpáros férfinak, akivel összeütközött. A balesetben a biciklis könnyebben megsérült.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.