Békés megyében történt

2018. 03. 30., p - 09:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési balesetek, okirat hamisítás és őrizetbe vétel.

Békés megyében 2018. március 29-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Orosházán, a Csorvási úton, 5 óra 40 perc körül összeütközött két személygépkocsi, majd az egyik jármű kidöntött egy villanyoszlopot. A balesetben az egyik autó vezetője könnyebben megsérült. Békés külterületén, 17 óra 50 perckor egy személyautó letért az útról, árokba hajtott és felborult. A balesetben az autó vezetője könnyebben megsérült, utasát pedig súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentők.

A gyulai közúti határátkelőhelyen 2018. március 29-én, 5 óra 40 perc körül egy tehergépkocsiban kilépésre jelentkezett két román állampolgár. A Gyula Határrendészeti Kirendeltség rendőrei az ellenőrzéskor megállapították, hogy a teherautó forgalmi engedélyében meghamisították a műszaki érvényesség idejét. A 45 éves M. Gyulát és a 25 éves G. Stefant a rendőrök előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárás indult ellenük.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2018. március 29-én, 14 óra 15 perckor Mezőberényben elfogtak és előállítottak egy mezőberényi férfit. A 31 éves R. Richárd ellen magánlaksértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mert előző nap bement egy családi ház udvarára és többszöri felszólítás ellenére sem távozott onnan. A Békési Rendőrkapitányság a férfit bűnügyi őrizetbe vette. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.