Békés megyében történt

2021. 09. 18., szo - 07:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses baleseteknél helyszíneltek és körözés alapján intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében 2021. szeptember 17-én három közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Csanádapácán, a Rákóczi utca és az Árpád utca kereszteződésében 19 óra 15 perc körül egy személygépkocsi elsodort egy kerékpárral közlekedő gyermeket. A tíz éves kislány nyolc napon belül gyógyuló, hámsérülést szenvedett. Békéscsabán, a Petőfi utcában fának ütközött egy személyautó. A balesetben a járművet vezető férfi könnyebben megsérült. Egy órával később a Békéscsaba és Békés közötti útszakaszon három autó ütközött össze. A mentők egy férfit súlyos, míg másik két férfit könnyű sérüléssel vittek kórházba.

Békéssámsonon 2021. szeptember 17-én 8 óra 30 perc körül a rendőrök elfogtak egy 53 éves férfit, akinek több budapesti kerületi rendőrkapitányság is körözését rendelte el lopás miatt. A békéssámsoni férfit a rendőrjárőrök előállították az Orosházi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.