Biciklit lopott – pár órán belül elfogták a rendőrök

2020. 11. 03., k - 09:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki azért lopott biciklit Pécsett, mert zavarta a lezárt kerékpárok látványa.

Lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 77 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. augusztus 5-én délután Pécsett, a Móricz Zsigmond téren elvágta egy oszlophoz láncolt kerékpár zárját, majd a kétkerekűt autójának utánfutójára tette. A férfi ezután megpróbált egy – szintén az oszlophoz láncolt – másik kerékpárt is eltulajdonítani, azonban megzavarták, ezért elhajtott gépkocsijával. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, akinél az ellopott biciklit is megtalálták. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy azért akarta elvinni a kerékpárokat, mert gazdátlannak tűntek és útban voltak.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.