Egy vásárló pénztárcáját lopta el

2019. 10. 10., cs - 09:24
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 52 éves nő ellen kezdeményeztek gyorsított bírósági eljárást a balassagyarmati rendőrök.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. Sándorné 52 éves balassagyarmati lakos ellen.

A jelenlegi adatok alapján a nő 2019. augusztus 13-án 10 óra körül az egyik balassagyarmati áruházban a pénztárnál mögötte fizető sértett pultra tett pénztárcáját – benne lévő készpénzzel, bankkártyákkal és okiratokkal együtt – táskájába tette, azt eltulajdonította.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves nőt beazonosították, gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetését beismerte a nő, akinek a  nyomozók kezdeményezik bíróság elé állítását. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.