Élelmiszereket loptak

2018. 06. 16., szo - 07:26
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal zártak le egy 51 éves férfi és egy 52 éves nő ellen folytatott nyomozást a lenti rendőrök.

A két gyanúsított 2018 februárjában és márciusában többször bementek két lenti üzletbe, ahonnan élelmiszereket, köztük sajtot, húst és különböző szalámikat loptak el.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két lenti gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.