Eltiltás hatálya alatt vezettek, egyikük drogot is tartott magánál

2021. 01. 21., cs - 07:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök őrizetbe vették őket.

Az egyenruhások Győrben, a Sport utca és Blaha Lujza utca kereszteződésében 2021. január 20-án 13 óra 45 perckor állítottak meg egy személygépkocsit.  Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 32 éves kónyi sofőrt a Győri Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. A ruházat, valamint csomagátvizsgálás során a járőrök a gépkocsivezető mellényének zsebében különböző kábítószergyanús anyagokat találtak, ezért őt elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították. A vele szemben alkalmazott drogteszt amphetaminra pozitív értéket mutatott.

A járőrök ugyanezen a napon 14 óra 30 perc körül Győrben, a Fehérvári úton ellenőriztek egy gépkocsival közlekedő férfit. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 24 éves helyi lakost a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. A gépkocsi vezetőjét az egyenruhások elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt -mindkét sofőrt őrizetbe vették. A 32 éves kónyi lakost a rendőrök kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.