Engedély nélkül vezetett, a 76-os főúton okozott balesetet

2021. 08. 02., h - 09:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök őrizetbe vették a 22 éves kondorfai férfit.

A 76-os számú főúton közlekedett személyautóval egy 22 éves kondorfai férfi Zalaegerszeg irányából Nagykapornak felé 2021. augusztus 1-én 17 óra 20 perckor. A 48-as kilométerszelvényben lévő erősen jobbra ívelő útkanyarulatban az esőtől nedves úttesten megcsúszott, majd elvesztette uralmát a gépkocsija felett és a vízelvezető árokba csapódott, személyi sérülés nem történt.

A balesetet követően a rendőrök megállapították, hogy a fiatal sofőr vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, de ennek ellenére vett részt járművével a közúti forgalomban.

Az egyenruhások a férfit előállították, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették, és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. A szabálysértőt 72 órán belül bíróság elé állítják.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a járművezető az általa vezetett, engedélyhez kötött jármű vezetésére  hatósági engedéllyel nem rendelkezik, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.