Engedély nélkül vezette barátja autóját

2018. 02. 20., k - 10:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 17 éves fiút fogtak el a balassagyarmati rendőrök.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 17 éves helyi fiú ellen.

A nyomozás adatai alapján a sértett és két utasa 2018. február 19-én a délutáni órákban az egyik balassagyarmati kamionparkolóban megállt a személygépjárművel, melyet követően a sofőr elhagyta a gépkocsit. A gyanúsított ezt követően ismerőse tudta és engedélye nélkül – a gyújtáskapcsolóban hagyott indítókulccsal – beindította a gépkocsit, és azzal közlekedett, melyet követően igazoltatták a rendőrök.

A 17 éves fiút a rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.