Fejér megyében történt

2018. 01. 29., h - 08:35
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseménye.

A járőrök 2018. január 28-án délután Székesfehérváron, a Kelemen Béla utcában ellenőriztek egy Volkswagen típusú személygépjárművet és 29 éves vezetőjét. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakos úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az általa vezetett gépjármű ideiglenesen kivonásra került a forgalomból, valamint a férfi a vezetés megkezdése előtt jogosulatlanul helyezett fel ideiglenes forgalmi rendszámot a gépkocsira. Az egyenruhások a gépjármű sofőrjét a helyszínen elfogták, a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte felelősségét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.