Fejér megyében történt

2020. 12. 19., szo - 07:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset helyszínén intézkedtek és egy főt előállítottak a rendőrök.

Pátka külterületén, Lovasberény felől Székesfehérvár irányába, a 811-es számú főúton vezetett az a 22 éves sofőr, aki 2020. december 17-én 21 óra 10 perc körül személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet szenvedett. Haladása során a fiatal nő feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett, elveszítette uralmát a jármű irányítása felett, és a menetiránya szerinti bal oldali árokba csúszott. A baleset következtében a vértesacsai lakos megsérült. Az eset körülményeit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

A rendőrök 2020. december 18-án a délelőtti órákban Sárbogárdon, az Ady Endre úton ellenőriztek egy 33 éves dunaújvárosi lakost. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfit ki kell hallgatni, mert megalapozottan gyanúsítható járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével. Az egyenruhások a személyt a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.