Fénylett és arany volt

2021. 11. 03., sze - 10:57
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott le egy talált karkötőt egy férfit Békéscsabán. Azt hitte, értéktelen bizsu, majd miután megtudta, hogy az ékszer arany és ő bűncselekményt követett el, megszabadult tőle. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Kétszázezer forint értékű arany karkötőt veszített el egy nő 2021. június 19-én reggel Békéscsabán. Az ékszer leesett a csuklójáról és csak órákkal később vette észre, hogy nincs meg. Közben egy kerékpáros férfi meglátta, felvette és hazavitte. Erről egy utcai kamera felvételt készített és a rendőrség felhívást is adott ki azért, hogy az ismeretlent azonosítsák, megtalálják. Miután ez megtörtént, a férfi azt mondta, hogy bizsunak nézte a féldrágakövekkel díszített karkötőt, amit odaadott a lányának. Amikor a rendőrségi felhívás megjelent, a családja mondta neki, hogy jelentkezzen a rendőrségen, vigye be és adja le az ékszert. Ő azonban inkább megszabadult tőle, egy növényekkel sűrűn benőtt, elhagyatott részen eldobta. A rendőrök fémkeresővel is átkutatták a helyet, sajnos a karkötőt már nem találták meg. A férfi ellen jogtalan elsajátítás vétség miatt büntetőeljárás indult. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2021. november 2-án továbbították az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.