Figyelmetlenül hajtott a vasúti sínekre Vas megyében

2018. 03. 16., p - 08:45
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le az osztrák állampolgárságú férfivel szemben folytatott büntetőeljárást.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. január 11-én, a 8708-as számú úton. Egy 21 éves osztrák állampolgárságú férfi személygépkocsival haladt Magyarnádalja felől a 8-as számú főút irányába, amikor a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék piros jelzése ellenére ráhajtott a sínekre és összeütközött az ott közlekedő vonattal. Az autó az ütközés következtében a vasúti töltésre csapódott, de mindeközben az átjárót biztosító fényjelző készülék árbócát is kidöntötte. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.