Garázdaság miatt kell felelnie

2019. 03. 12., k - 14:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították azt a férfit, aki szitkozódott, kiabált a Debreceni repülőtéren.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy román állampolgár 2019. március 12-én 1 óra körül elkezdett kiabálni egy Debrecenbe tartó nemzetközi járaton, azért, mert biztonsági okokból a személyzet nem engedte neki, hogy használja a mellékhelyiséget.

A férfi miután leszállt a gépről, továbbra is szitkozódott és folytatta garázda jellegű magatartását. A rendőrök többször felszólították, hogy cselekményét hagyja abba, de a fiatalember nem követte az utasításokat, ezért megbilincselték és átkísérték az előállító helyiségbe. A férfit az esettel kapcsolatban az egyenruhások meghallgatták, amely során elismerte a szabálysértés elkövetését.

A Debreceni Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő Alosztály a férfit őrizetbe vette, és vele szemben gyorsított szabálysértési eljárást folytat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.