Gumiabroncsot lopott a szervízből

2021. 06. 16., sze - 08:32
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök befejezték az eljárást a 43 éves dejtári lakos ellen.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 43 éves dejtári lakos ellen.

A férfi 2021. április 6-án 13 óra 45 perc körül Balassagyarmaton, az egyik szervíz területén, a bejárati ajtó mellé lerakott – közel 60000 forint értékű – négy téli gumiabroncsot az általa vezetett gépjármű csomagtartójába bepakolta, és a helyszínről távozott. A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit beazonosították, előállították és tőle az eltulajdonított tárgyakat lefoglalták.

A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszát a napokban befejezték, és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.