Győr-Moson-Sopron megyében történt

2021. 08. 27., p - 08:11
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

A rendőrök hét anyagi kárral és egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Szent István úton, 2021. augusztus 26-án 16 óra 40 perckor. Egy 20 éves férfi közlekedett személygépkocsival a Baross Gábor út felől, a Jókai utca irányába, a belső forgalmi sávban. Haladása során nem tartott kellő követési távolságot az előtte azonos irányba és sávban haladó, forgalmi okból fékező autó mögött, amelynek következtében a jármű hátuljának ütközött és azt nekilökte az előtte álló gépjárműnek. A baleset során személyi sérülés nem történt.

..

A szolgálatot ellátó állomány összesen harminckét embert fogott el, ebből kettőt tetten értek a rendőrök, huszonkilenc személlyel szemben az ország területén jogellenes tartózkodás miatt, kettő fővel pedig az ellenük érvényben lévő körözés miatt intézkedtek. 

A rendőrök Levélen, a Legelő közben intézkedtek egy 22 éves helybéli lakossal szemben 2021. augusztus 26-án 6 óra 40 perckor. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy a férfit a Mosonmagyaróvári Járásbíróság körözi, ezért elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították.

A járőrök intézkedéseik alkalmával huszonöt közigazgatási és negyvennyolc helyszíni bírságot szabtak ki, három esetben büntetőfeljelentést, míg tizennégy esetben szabálysértési feljelentést tettek.

Az egyenruhások 544 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során egy esetben jelzett pozitív értéket a műszer.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőri intézkedés a fővárosban

Az egyik internetes hírportál videóján látható intézkedés nem függ össze az ’56-os megemlékezéssel. A rendőrök azért bilincselték meg férfit, mert előzőleg megütött egy padon ülő másik embert.

 

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása miatt 14060/1359/2021. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

 

Ellopta majd visszavitte

A komáromi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves bábolnai férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy teherautót, és még kábítószert is fogyasztott.

 

Segítsen azonosítani!

Kifizetetlen telefonnal távozott egy boltból, a szentendrei nyomozók várják az információkat!