Hajdú-Bihar megyei összesítő

2019. 11. 28., cs - 07:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 5, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány 13 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg 5 külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 15 személyt állítottak elő, közülük 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 6 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.