Hét esetben mutatott pozitív értéket az alkoholszonda

2018. 01. 28., v - 08:19
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Igazoltatott járművezetők Vas megyében.

Megyeszerte tartottak közúti ellenőrzéseket munkatársaink az elmúlt 24 órában, amelynek eredményeként összesen hét járművezetővel szemben merült fel a gyanú, hogy alkohol fogyasztását követően ült volán mögé. A Szombathelyi Rendőrkapitányság és a Celldömölki Rendőrkapitányság illetékességi területén két-két, a Kőszegi Rendőrkapitányság illetékességi területén pedig három sofőr akadt fenn az ellenőrzésen és esetükben pozitív értéket mutatott az alkoholszonda. Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított az illetékes rendőrkapitányság. Kollégáink a megállított négy férfi és két nő vezetői engedélyét a helyszínen elvették, egy Gencsapátiban igazoltatott férfi azonban okmány nélkül közlekedett, ezért vele szemben a büntetőeljárás mellett szabálysértési eljárás is indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.