Hét sérült egy balesetben

2018. 03. 06., k - 08:31
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt személyt állított elő, egy személyt vett őrizetbe, és két főt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

Szápár külterületén közlekedett személygépkocsijával egy 41 éves budapesti férfi 2018. március 5-én, a délutáni órákban. Haladása során egy kereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget egy különjáratú autóbusznak, mely az ütközés következtében az árokpartnak csapódott, majd felborult. A balesetben két személy súlyos, öt személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.