Heves megyei összesítő

2020. 02. 17., h - 09:09
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései.

Heves megyében az elmúlt hétvégén három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatot ellátó állomány tíz személyt fogott el, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, öt főt az ellenük kiadott körözés alapján. A járőrök három ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.