Hír Fejér megyéből

2020. 07. 20., h - 08:41
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy jármű ütközött, többen megsérültek a Kápolnásnyék közelében történt balesetben.

A 8117-es számú úton, Pázmánd irányából Kápolnásnyék felé közlekedett 2020. július 19-én délután Fiat típusú járművel egy 42 éves székesfehérvári lakos. Haladása során, az eső miatt nedvessé vált útfelületen az autó megcsúszott, és nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló Volkswagen típusú személygépkocsinak. Ezt követően a székesfehérvári nő autójával áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Ford Transit típusú tehergépkocsival, amely jármű az ütközés hatására letért az autópálya lehajtó irányába, ahol egy másik tehergépkocsinak csapódott.

A baleset következtében - az elsődleges adatok szerint - egy utas súlyos, míg további öt személy könnyű sérülést szenvedett.

Az eset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.