Hír Fejér megyéből

2019. 08. 13., k - 08:31
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseménye.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 36 éves polgárdi, valamint egy 30 éves bodajki lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a nő és társa 2019. augusztus 11-én késő éjszaka Székesfehérváron, egy Szent Flórián körúti étteremből eltulajdonították egy ukrán állampolgár pénztárcáját, melyet korábban a sértett az étteremben felejtett.  A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket elfogásukat és előállításukat követően 2019. augusztus 12-én gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.