Hír Vas megyéből

2018. 11. 03., szo - 08:44
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fennakadt a rendőri ellenőrzésen a szombathelyi motoros.

A rendőrök 2018. november 2-án egy motorral közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy a 32 éves férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel és eltiltás hatálya alatt vett részt járművével a közúti forgalomban, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.