Hírek Bács-Kiskun megyéből

2020. 12. 02., sze - 08:33
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

Bács-Kiskun megyében a rendőrök 2020. december 1-én 0 óra és 24 óra között 12 esetben összesen 79 illegális migránst tartóztattak fel. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány 145 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A tegnapi napon a járőrök és a nyomozók négy személyt fogtak el, valamint három előállításáról intézkedtek. Közülük egy fő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei a megyeszékhelyen egy 24 éves kecskeméti férfit, valamint Lajosmizsén egy 27 éves örkényi nőt igazoltattak, akikről kiderült, hogy a bíróság szabálysértési elzárásuk végrehajtását rendelte el, mivel a részükre korábban kiszabott pénzbírságot nem fizették be.

A kiskunfélegyházi rendőrök gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vettek egy kecskeméti lakost. A 28 éves férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben egy kocsi vezetőjeként, hogy őt a Kecskeméti Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta.

A kora esti órákban a megyeszékhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves örkényi férfit, aki ellen a Dabasi Járásbíróság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai az éjszaka folyamán tetten értek egy helybélit, aki betört egy dohányboltba. A férfit lopás bűntett kísérlet gyanújával bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.