Hírek Békés megyéből

2016. 02. 22., h - 09:13
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orvhalászt fogtak el a Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei.

Békés megyében 2016. február 21-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2016. február 20-án 23 óra 45 perckor ellenőriztek egy személygépkocsit Biharugra külterületén. Az autó átvizsgálásakor a rendőrök egy műanyag zsákban 28,4 kilogramm halat találtak a csomagtartóban. A sofőr egy 27 éves férfival utazott együtt, akit elmondása szerint az igazoltatásuk előtt stopposként vett fel. Az utas a rendőrök kérdésére elismerte, hogy engedély nélkül, tiltott módszerrel, úgynevezett gereblyézéssel fogta a halakat egy biharugrai tóból. A körösnagyharsányi I. L-t előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a halakat pedig lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.