Hírek Fejér megyéből

2019. 07. 22., h - 08:43
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és kábítószer birtoklása miatt kellett intézkedniük a Fejér megyei rendőröknek.

Egy székesfehérvári buszmegállóból érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. július 21-én délután, hogy ott több személy szóváltásba keveredett és dulakodni kezdtek, aminek következtében egyiküket meg is ütötték. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a szóváltás két nő között, de időközben a veszekedésbe további négy másik személy is bekapcsolódott, akik közül a 33 éves sárkeresztúri K. Norbert egy alkalommal megütötte az egyik dulakodót. A férfit a rendőrök előállították és garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ercsi rendőrök kora délután állítottak meg egy helybeli lakost, akiről megállapították, hogy a vezetéstől korábban már jogerősen eltiltották. A 25 éves G. Tibor a rendőröket meglátva eldobott egy zsebkendőt, amiben a rendőrök kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak. A férfit a rendőrök elfogták és előállították a rendőrőrsre, ahol őrizetbe vették és nem csak a kábítószer birtoklása miatt indítottak ellene eljárást, hanem a járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.