Hírek Fejér megyéből

2020. 06. 07., v - 08:30
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. június 6-án hajnalban Székesfehérváron, a Géza utca és Kisteleki utca kereszteződésénél. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a Királysor felől a Kadocsa út irányába közlekedő Suzuki típusú személygépkocsi 66 éves budapesti sofőrje az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget egy Renault típusú személyautónak és összeütközött vele. A baleset következtében a Renault vezetője megsérült.

12

 

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 37 éves salgótarjáni lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2020. június 6-án délután Dunaújvárosban, egy Kandó téri üzletből több üveg parfümöt, valamint kozmetikai terméket tulajdonított el, majd néhány órával később Székesfehérváron, a Szent Flórián körúton található bevásárlóközpont egyik drogériájából ugyancsak illatszereket lopott. A székesfehérvári áruház biztonsági szolgálatának munkatársai miután észlelték a bűncselekményt, értesítették a rendőrséget. A kiérkező járőrök a helyszín közelében elfogták a férfit, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Igazoltatásból elfogás

Vonaton bukott le az a budapesti férfi, akit a váci rendőrök igazoltattak. Papírjaival semmi probléma nem volt, csomagjainak tartalmával annál inkább.