Hírek Fejér megyéből

2020. 07. 17., p - 08:17
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A rendőrök Dunaújvárosban, a Derkovits utcában igazoltattak 2020. július 16-án délután egy 39 éves helyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két nappal korábban a Vigadó utcában minden előzmény nélkül bántalmazott egy ugyancsak helyi illetőségű nőt. Az egyenruhások a férfit elfogását és előállítását követően súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A járőrök a 63-as számú főúton, Aba közelében, valamint Ercsiben, a Rákóczi úton is ellenőriztek 2020. július 16-án délután egy-egy gépjárművezetőt, akikről az igazoltatás során megállapították, hogy egyiküket a Bajai Járásbíróság, másikukat pedig a Váci Rendőrkapitányság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök 26 éves vajtai, valamint a 45 éves csörögi férfit a helyszínen elfogták és előállításukat követően mindkettejüket szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.