Hírek Fejér megyéből

2020. 10. 18., v - 07:17
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetnél és járművezetéstől eltiltott sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Székesfehérváron, a Pozsonyi útra kértek rendőri segítséget 2020. október 17-én délelőtt, ahol anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 45 éves helyi lakos Kia típusú személygépkocsijával közlekedett a Rozsnyói út irányából a Pozsonyi út irányába, amikor az útkereszteződéshez érve balra kanyarodott és nem adott elsőbbséget egy, a védett útvonalon haladó Opel típusú személygépjárműnek, ezért összeütköztek. A baleset következtében egy személy könnyű sérülést szenvedett. 

A járőrök Igar-Vámszőlőhegy külterületén ellenőriztek 2020. október 17-én délután egy személygépjárművet és az azt vezető simontornyai lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a jármű műszaki érvényessége lejárt, valamint a sofőrt a Tamási Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a 25 éves férfit a helyszínen elfogták, a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.