Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2020. 07. 10., p - 08:39
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá egy fő ittas járművezetővel szemben intézkedtek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Egy gödöllői lakos az egyik szolnoki vendégház bejárati ajtajának üvegét betondarabbal betörte 2020. július 9-én 20 óra 40 perc körül, majd férfi a szálláshely negyedik emeletére felment és ott is bezúzott egy ajtóüveget. A rendőrök még a vendégházban elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 53 éves férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett, ami során elmondta, hogy a menyasszonyát kereste, de nem találta meg a vendégházban, ezért mérgében betörte az útjába kerülő ajtóüvegeket.

A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.