Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 01. 22., p - 08:47
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnokon, a Kápolna úton 2021. január 21-én 10 óra 35 perc körül. A sofőr haladása során a Baross útra kívánt kanyarodni, azonban elveszítette uralmát járműve irányítása felett és egy fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Járőrök ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost Szolnokon, a Thököly úton 2021. január 21-én 21 óra körül.  A rendőrök a sofőr ruházatának átvizsgálásakor kábítószer gyanúját keltő, fehér porral szennyezett tasakot találtak, továbbá megállapították, hogy a férfi úgy ült volán mögé, hogy a Szolnoki Járásbíróság 2021. június 25. napjáig a járművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások előállították a jogsértőt a helyi kórházba, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket jelzett. A rendőrök ezt követően a Szolnoki Rendőrkapitányságon meghallgatták a 29 éves férfit, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást, továbbá kábítószer birtoklás vétség miatt nyomozást rendelt el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.