Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 04. 16., p - 07:56
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá egy személyt fogtak el az ellene kiadott körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett személyautóval Tiszabőn, a Néphadsereg úton a Fő út irányába, 2021. április 15-én 16 óra 50 perc körül. A sofőr haladása során nem jól választotta meg járműve sebességét, ezért a sáros úttesten gépkocsijával megcsúszott és a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára sodródott, ahol kidöntött egy villanyoszlopot.  A baleset következtében a személyautóban anyagi kár keletkezett.

Ugyancsak az esőtől nedves úton csúszott meg az a járművezető gépkocsijával, aki Szajol lakott területén kívül közlekedett Debrecen felől Budapest irányába, 2021. április 15-én 19 óra körül. A sofőr haladása során, forgalmi okból fékezett, ami miatt a jármű megcsúszott, az úttesten keresztbe fordult, majd a szalagkorlátnak ütközve, a jobb oldali útárokban, a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a járműben anyagi kár keletkezett.

A jelenlegi változékony, csapadékos időjárás miatt felhívjuk a járművezetők figyelmét a megváltozott útviszonyokra és az abban rejlő veszélyekre.

Amennyiben a kelleténél gyorsabban halad a járművezető, előfordulhat, hogy egy nedves, nyálkás, avagy lefagyott útszakaszhoz érve, elveszíti az uralmát a jármű irányítása felett, és lecsúszik az út menti árokba, a tetejére borul, vagy a szemközt érkező járműnek ütközik.

A járművezetőnek körültekintően kell a jármű gyorsítását, lassítását elvégezni, a fékpedált különös gondossággal kell kezelni. Tartsanak megfelelő követési távolságot az előttük haladó jármű mögött, hogy annak bármilyen okból történő váratlan manővere esetén is biztonságosan meg tudjanak állni!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.